Indiában a vaisnava és saivita szerzetesek a dzsungelben meditálnak, vagy a nagyvárosokban adják át az embereknek a tudásukat. Jellegzetes öltözetük és mély hitről árulkodó viselkedésük jelzi, hogy a lemondott életrend komoly követői. A saktista, buddhista és dzsainista koldusok házról házra járva könyörögnek alamizsnáért. A jógíkkal és a meditálókkal fák tövében és a szent folyók partjain találkozhatunk, ahol Isten különböző formái iránti odaadásukban és szent mantrák ismétlésében mélyülnek el. Ezek a mélyen vallásos emberek szádhuk, az indiai tájkép szerves részei.
Szádhu az a lemondott személy, aki felhagyott világi törekvéseivel, és lelki célokat tűzött maga elé. Lemondott erről a világról - az eljövendő következő világ reményében. Sok szádhu szannjászí (a lemondott életrend tagja) is egyben noha a szádhu meghatározása nem korlátozódik kizárólag erre az életrendre, a családosok és mások is tekinthetők szádhuknak, amennyiben a vallásos élet az, elsődleges törekvésük.
A szádhu megnevezés eredetileg azokat illette, akik odaadóan végezték a szádhanát ("lelki gyakorlat"). Ebből a szóból ered a szádhu. Itt kell szót ejtenünk az embereknek arról a csoportjáról, akik hatalomvágyból vagy anyagi nyereség érdekében vagy épp hiányos tudásuk miatt úgy tesznek, mintha fejlett lelki szinten állnának, ám a szentírások által jóvá nem hagyott lelki gyakorlatokat eszelnek ki. A vaisnavák szahadzsijáknak nevezik őket. A szó ma már ,utánzót" jelent, de eredetileg egyes heterodox buddhista és vaisnava szektákra utalt.