Több mint I. e. 1000 óta az indiai királyok személyük és templomaik védelme érdekében katonákkal vették körül magukat. A testőrök szükség esetén harcoltak, idejük nagy részét azonban edzéssel, a harci módszerek tökéletesítésével töltötték. Az i. sz. 6. században egy Bódhidharma nevű fiú gyakran megleste a gyakorlatozó harcosokat. Élvezettel figyelte, amint könnyed, táncosokéra emlékeztető mozdulatokkal rúgásokat és ütéseket mértek képzeletbeli ellenfeleik testére. A katonák ksatriják voltak, harcművészetüket pedig vadzsramustinak nevezték.
Bódhidharma családja a harcos ksatrija kaszthoz tartozott, így számos előjoggal rendelkezett. Bódhidharma magántanároktól tanult, szabadidejében pedig a katonák testedzését csodálta. Komoly fiú volt, s mélyen hívó buddhista. A buddhizmus - mely abban a korban India és Kína legjelentősebb vallásának számított azt tanította, hogy az életünk során elkövetett jó vagy rossz cselekedetek az elkövetkező életünkben hozzák meg jutalmukat vagy büntetésüket. Bódhidharma felnőttként buddhista szerzetesnek állt. Hosszú órákat töltött csendes meditációban. Hitte, hogy nem elég pusztán a szent szövegeket olvasgatni; a belső békét, a megvilágosodást mindenki csak önmagában lelheti meg. Úgy vélte, a múlton vagy a jövőn való merengés helyett mindig az adott pillanatra kell összpontosítani.
Ebben az időben a szerzetesek gyakran vándoroltak India és Kína között, aminek során egyre több buddhista szöveg került az újonnan épült kínai templomokba. Bódhidharma is úgy határozott, hogy útra kel Kínába, és meglátogat egy buddhista kolostort, a Saolint. Haragos tengereken, elhagyatott síkságokon, hegyeken, folyókon, sötét erdőkön át vezetett az útja mintegy kétezer mérföldön keresztül. A hatalmas távolság és a nehéz terep miatt a gyaloglás fizikailag kimerítő volt, s a vándorra mindenhol rablók leselkedtek. Ekkoriban a kereskedők többsége testőröket fogadott fel, sok szerzetes pedig megtanulta, hogyan védje meg önmagát. Mivel Bódhidharma kiváltságos osztály szülötte volt, engedélyt kapott rá, hogy a templom felé menet találkozzon a kínai császárral. A legendák szerint az uralkodó megkérdezte Bódhidharmától, vajon milyen jutalomra számíthat eljövendő életében azért, mert felépíttette a Saolin kolostort. ,Semmilyenre" - válaszolta a szerzetes, hiszen számára a cselekedet önmagában jelentette a jutalmat, s ezen túl minden mást jelentéktelennek tartott. Bódhidharma más buddhistákkal ellentétben úgy gondolta, hogy az eljövendő életben várható jutalmak, a világi javak ígérete nem vezetnek el a boldogsághoz, azaz a nirvána állapotába.
Egy új vallás kezdete
A Saolin szerzetesei izgatottan várták Bódhidharma látogatását, mert úgy érezték, hogy egy különleges ember érkezik hozzájuk. Mindannyian hallották már a természetfeletti képességeiről szóló mendemondákat. Az egyik ilyen történet szerint Bódhidharma egyetlen nádszálon egyensúlyozva kelt át egy folyón. Amikor azonban a mester megérkezett, a rendfőnök nem akarta beengedni, mert attól tartott, hogy Bódhidharma újszerű vallásos elképzelései felbomlasztják a kolostor rendjét, ahol a szerzetesek idejük nagy részét az, indiai szövegek kínaira fordításával töltötték. Így aztán, a legendák szerint Bódhidharma egy közeli barlangban telepedett le, ahol kilenc évet töltött el mély meditációban, a barlang falát nézve. Képes volt arra, hogy elméjét üressé téve kizárólag az adott pillanatra összpontosítson, mégpedig olyan tökéletesen hogy elmondása szerint a barlang falán mászó hangyák sikoltozását is meghallotta. Annyira elmélyülten koncentrált, hogy még a vállán fészket rakó madarakra sem lett figyelmes. Amikor a rendfőnök meglátta, hogy Bódhidharma tekintete már üreget vájt a barlang falába, mégis meginvitálta őt a kolostorba. Idővel a szerzetesek is megértették és követni kezdték az indiai mester tanításait, s így létrejött a buddhizmus egy új irányzata, a Csan (ismertebb japán nevén a zen). A Saolin szerzetesei idejük nagy részét imával és vallásos értekezések írásával töltötték. Nemigen végeztek testgyakorlatokat, így gyengék és fáradékonyak voltak. Bódhidharmával ellentétben elájultak vagy álomba merültek, ha hosszú ideig kellett egy helyben ülniük. Bódhidharma ezért megismertette őket azokkal a gyakorlatokkal, amelyeket a vadzsramusti harcosoktól tanult Indiában. Ezek a mozgásformák és légzőgyakorlatok jelentették a karate alapjait.
Az életerő felhasználása
Az erősítő gyakorlatok - a zen filozófiával összhangban elősegítették a test és a szellem harmonikus, egységben való működését. Ahhoz, hogy az elme tökéletesen tudjon összpontosítani, a testnek is kifogástalan állapotban kellett lennie. Bódhidharma egy olyan speciális légzési technikát ismertetett meg a szerzetesekkel, amely egyfajta belső nyugalmi állapotot idézett elő, lehetővé téve számukra, hogy képesek legyenek hosszú ideig egy helyben ülni.
A kínai gondolkodás már ősidőktől fogva ismerte a csít, azaz az életerőt, amelyről úgy vélték, hogy jelen van minden élőlényben. A csi nem más, mint a belső energia, amely átáramlik a testen. A harcművészeteket gyakorlók egyik legfőbb feladata, hogy megtanulják uralni ezt az energiát. A csi-levegő a test középpontjából, a köldök alatti részből áramlik ki. A lassú, mély levegővételekből álló csi-légzés segítségével a gyakorlók uralmat szereznek érzéseik és gondolataik felett, s így elméjükkel és testükkel kizárólag az adott pillanatra tudnak összpontosítani. Rendszeres gyakorlása erőt adott a szerzeteseknek ahhoz, hogy a hosszú meditáció alatt mindvégig ébren maradjanak. A nyújtó gyakorlatoktól az izmok és az ízületek az órákig tartó ülések során is lazák, rugalmasak maradtak, míg az izomfejlesztő edzések Bódhidharmáéhoz hasonlóan erőssé és egészségessé tették a Saolin szerzetesek testét. Bódhidharma feladatait a tanítványok a Lo Han tizennyolc karjának, azaz a végső - vagy legfőbb - szentséghez vezető gyakorlatoknak nevezték. Úgy érezték, a mester nagybecsű ajándékot adott át számukra.
A legenda szerint Bódhidharma halálának napján egy férfi találkozott egy szerzetessel, aki azt állította, hogy Bódhidharma, s éppen hazafelé tart Indiába. A férfi észrevette, hogy a szerzetes csak az egyik lábán visel szandált Amikor elmesélte a történetet Bódhidharma tanítványainak, azok felnyitották a mester koporsóját, és csupán egy fél pár szandált találtak benne.