A védikus irodalom

Az indiai hagyományban az univerzum ezoterikus bölcsességét védának nevezik. Etimológiailag a szó a szanszkrit vid tőre vezethető vissza, amelynek jelentése ,,tud", illetve tudás'. Rokonai a germán eredetű wit [,szellem, szellemesség''] és wisdom [,bölcsesség"] szavak, valamint a görög eredetű idea (eredetileg widea) és a latin eredetű video (,,aki látja az igazságot"). Indiának a védikus bölcsesség leglényegét magukban foglaló szentírásait Védáknak nevezik. 

A vaisnava hagyomány szerint a Védák magából az Úrból áradnak ki. A védikus bölcsességet a mester féltő gonddal adja át a tanítványnak, így e tudás az úgynevezett paramparán - tanítványi láncolaton keresztül száll alá. A védikus igazságok közvetítő közegéül szolgáló származási vonalakat szampradájáknak nevezik. A védikus próféták legfőbb törekvései közé tartozott, hogy az általuk közvetített szóbeli hagyomány hitelessége megmaradjon. Az elv az, hogy a tanítványi láncolat intézményén belül hitelesen továbbörökített Védák mentesek a hibáktól és a betoldásoktól, amit a szekuláris irodalom nem mondhat el magáról. 

A védikus tudást a Legfelsóbb Úr adta át Brahmának, a teremtő- istennek, aki azt Náradának, egyik fiának adta tovább, Náradától kapta meg e bölcsességet Vjásza, aki aztán írásos formában tolmácsolta korunk embere számára (A védikus szövegek szerint a modern idők előtt az embernek olyan kiváló volt az emlékezőképessége, hogy nem szorult rá az írásos megörökítésre.) Eredetileg a Védák egyetlen igen terjedelmes művet alkottak. Vjásza azonban azt szerette volna, hogy ez a tudás mindenki számára elérhető legyen, ezért ennek érdekében négy részre osztotta munkáját. E négy szanhitá közé tartozik a Rig-véda (a Védák legkorábbi szent himnuszai, a Száma-véda (a dallamok Védája), a Jadzsur-véda (a rítusok Védája) és az Atharva-véda (a varázslatok Védája). A védikus irodalomhoz tartoznak még a bráhmanák (az áldozatok technikai részleteivel foglalkozó értekezések), valamint az áranjakák (a fogadalmaik teljesítésére erdőbe vonult szerzeteseknek szóló értekezések). 

Ugyancsak a Védák részét képezi a hatalmas upanisad-irodalom Ezek a filozófiai szövegek arra szolgálnak, hogy megvilágítsák a védikus fogalmakat. Szintén a védikus irodalom körébe tartozik a számos szútra (aforisztikus igaz- ságok könyvei): a Srauta-szútrák, a Grihja-szútrák, a Dharma-szútrák és a Sulba-szútrák.Fontos megemlítenünk a védángákat (a védikus tudomány kiegészítő tudományágait), melyek a következők: siksá (hangtan), cshanda (verstan), vjákarana (nyelvtan), nirukta (etimológia) és dzsjótis (asztronómia, asztroló- gia). Az upavédák a védikus bölcselethez nem közvetlenül kapcsolódó tudományok. Közéjük tartozik az Ajur-véda (a holisztikus gyógyászat tudománya), a Dhanur-véda (had- tudomány), valamint a Szthapatja-véda (építészet). Teológiai szempontból a védikus irodalom legfontosabb részei a nagyszámú purána (pl. Bhágavata-purána) és az eposzok (pl. a Bhagavad-gítát tartalmazó Mahábhárata és a Rámájana). Az ácsárják (felvilágosult tanítók) számos írását is a védikus irodalom részeként kell számon tartanunk, azok ugyanis megvilágítják a korábbi védikus művek lényegét, s így gyakorlati szempontból ,védikusnak" nevezhetők. 

A több ezer védikus szöveg minden egyes verse eleget tesz a versírás és verstan szigorú követelményeinek, és sokféle témában közölnek információkat: a gyógyászattól és a földműveléstől kezdve a felsőbb és alsóbb bolygórendszerek időbeli dimenzióinak leírásáig vagy magyarázatáig; a jóga és a meditáció technikáinak bemutatásától a házvezetés fortélyainak és vegetáriánus ételek receptjeinek közléséig; az államberendezkedés részletes ismertetésétől a templomok és más lakóhelyek megépítésének és berendezésének szakszerű előírásaiig. A Védákban ugyanúgy találunk drámát, történelmet és bonyolult filozófiát, mint egyszerűbb tanításokat az etikett, a katonai protokoll vagy éppen a hangszeres muzsika témaköréből. A védikus irodalom legnagyobb erénye azonban mégis az, hogy tudományos igénnyel, minden részletre kiterjedően bemutatja a raszát (az Istennel való kapcsolatot) és a bhaktit (a szeretetteljes odaadást). 

A SZENTÍRÁSOK FELOSZTÁSA  

1. sruti (hallás" útján kinyilatkoztatott szentírások): • a négy vedikus szanhita: Rig, Száma, Jadzsur és Atharva • bráhmanák • áranjakák • upanisadok (tobb mint 108 különálló könyv) 

2. szmriti ("emlekezés" útjan őrzött hagyomány) 

• itihászák (eposzok); pl. Rámájana és Mahábárata (ennek része a Bhagavad-gita) 

• puránák, Pl. a tizennyolc kiemelten fontos mahá purána. 

hat száttvika purána: Visnu-purána, Náradija-purána, Bhágavata- purána, Garuda-purána, Padma-purána, Vardba-purána 

hat rádzsaszika purána: Brahma-purána, Brahmánda-purána, Brahma-vaivarta-purána, Márkandéja-purána, Bhavisja-purána, Vámnana-purána 

hat támaszika purána: Matszja- purána, Kúrma-purána, Linga- purána, Siva-purána, Szkanda-purána, Agni-purána 

•tizennyolc upapurána számos szthala (regionalis) purána 

•a Dharma-szutrák verses megfelelői: Maru-szmriti, Visnu-szmriti stb. 

3. szútrák (aforizmák) Srauta-szútrák, Grihja-szútrák, Dharma-szútrák, Sulba- szútrák, Védanta-szútrák stb. 

4. egyéb kategóriák: védángák, upavédák, továbbá a nagy ácsárják különböző történelmi korokban született írásai és kommentárjai