Az indiai hagyományban az univerzum ezoterikus bölcsességét védának nevezik. Etimológiailag a szó a szanszkrit vid tőre vezethető vissza, amelynek jelentése ,,tud", illetve tudás'.
Hangsúlyoznunk kell, hogy a ,,hindu' Szó nem szerepel India egyetlen klasszikus forrásában sem. A klasszikus indiai nyelvekhez -szanszkrit, tamil - sem vezethető vissza.
Az indiai teológia szerint Istennek három - arculata -aspektusa van: Brahman, Paramátmá és Bhagaván azaz az Úr személytelen aspektusa az Ő mindent átható helyhez kötött formája, valamint Ő mint a Legfelsőbb Szemely.
A vaisnava történetírás szerint India nagyobbik része Buddha megjelenéséig (i. e. 500) szigorúan követte a védikus hagyományt. Ám akkorra eluralkodott egy olyan vallásgyakorlat amely védikus szövegek téves értelmezésén a alapult
Siva (a kedvező"), a hamuval beszórt aszkéta, a jógik hercege az egyik legszélesebb körben imádott istenség Indiában. Koponyákból fűzött nyakláncot visel, egyik kezében kígyót, a másikban háromágú szigonyt tart.